Mi a karma?
 
 

Minden reinkarnált léleknek van karmája. Ebbe a csoportba tartozik majdnem minden földlakó, aki 1972 február 28.-a előtt született. Ez a dátum egy sorsforduló Kéta életében. Ekkorra ugyanis elkészült az a csillagkapu, amely lehetővé tette az új lelkek földre bocsájtását. Az esemény fontosságának megértéséhez vissza kell mennünk a kezdethez.

Amikor a Teremtő elhatározta, hogy leküldi az első embercsoportot, tudatában volt annak, hogy a föld lassulása következtében öt napkort bír el és ezért szükség van minden segítő kézre. A terve az volt, hogy lehetőséget ad olyan lelkeknek, akik esetlegesen nem értek el megfelelő fejlődést evolúciójuk során és tanulásra van szükségük. Hogy elérjék a Teremtő által kitűzött, a Szeretet és Fény tervének megvalósításához szükséges energia rendszert, leküldte őket a Kétai Élet Iskolájába „tanulni”. Ez az egyetlen iskola az Univerzumban, amelyikben a diplomaszerzés elengedhetetlen. Ha megbuktál egy egész életet kapsz arra, hogy jóvá tedd. Aztán egy másikat, meg egy másikat...
A tanács úgy gondolta, hogy ha ezek a lelkek teljesítik a tervet, akkor nemcsak magukat emelhetik meg, de lehetoséget kapnak arra, hogy hozzájáruljanak az összeomlásra ítélt bolygó megmentéséhez is.
Mielőtt elindul a földlakóvá válás göröngyös útján, minden lélek készít egy leltárt az előző földi életéről. Ez egy kicsit olyan, mint a könyvelés. Egyik oszlopban tartoznak a jó cselekedetek, a másikba a rosszak. A tettek jó és rosszasága az univerzális törvények szerint értendő. Mivel a cél a Szeretet és Fény Terve szerinti viselkedési rendszer elérése, a végeredmény nagyon magas pluszon kell, hogy legyen. Ha nincs ott, akkor kapsz egy újabb esélyt, hogy jóvá tedd. Ez egy újabb életet jelent a földön. Cselekedetek, amelyek tovább lassították a Földet és nem lettek helyretéve, átgurulnak a következő életbe, hogy ott megoldást nyerjenek. Ez a karma. Vannak rendszerek, amelyek többféle karmáról beszélnek. Van olyan, ami előző életből jött, van a mostaniból is, van jó és van rossz karma. Tulajdonképpen ez mind így igaz, mint ahogy minden cselekedetünk osztályozva van és megkapja kellő jutalmát. Én azonban szeretem könnyebbé tenni a tanulást, ezért én egynek veszem az egészet, és csak az előző életből visszamaradt megoldandó kérdésre összpontosítom a figyelmet. Különösen jó út ez napjainkban, amikor a karma már eldobható és nem muszáj végigkínlódni. Tehát számunkra az áthozott lassú energiák a fontosak, mert nem szabad elfelejteni, hogy minden tett vagy gondolat, amit nem önzetlen szeretet irányít, lassú energiát termel függetlenül a célponttól.
Miután a lélek elkészítette a leltárt, a vezetői és segítői segítségével kidolgozza azt a programot, amivel vissza akar születni. A cél az, hogy minden fennmaradt hibát kiküszöböljön. A nagy munkához meg kellett találni a megfelelő helyet, így a lélek megkapta azt a lehetőséget, hogy kiválassza a családot, amelyiknek egy újabb földi életre a tagjává kívánt válni. Ez a család általánosságban azokból az emberekből tevődik össze, akikkel megoldatlan dolga, tehát karmája akadt. A felállás viszont a kívánalom szerint változik. Ha a karma az anyával kapcsolatos nézeteltérésből származik, akkor az új életben lehet, hogy az anya fogja betölteni a gyerek szerepét. Az összetűzés minőségétől és nagyságrendjétől függően az is előfordulhat, hogy a kettő között házastársi vagy szerelmi viszony alakul ki.
Miután a lélek átmegy tömérdek csillagkapun és megérkezik a Földre, bekerül a már meglévő fizikai testbe, ahol átvesz több-kevesebb genetikus kódot a szülőktől, és a születés traumájában elfelejt mindent, amit addig tudott. Többek között a programot is. Ezek szépen aktákba rakva bekerülnek az agy-komputer irattárába, várván a pillanatot, amikor valaki vagy valami kinyitja őket.
Szerencsére csak a Földön és a másik 15 földszerű bolygón van karma. Nagyon fárasztó és visszafogó lenne a lelkeknek, ha ezen a tortúrán kéne végigmenni, ahányszor fizikai formátumot kívánnak ölteni. Viszont fizikai formula csak ezeken a bolygókon kötelező, máshol egy kicsit nagyobb a szabadság és a lelkek csak akkor bújnak testbe, ha a földi élvezkedéseket szeretnék emlékeikben feleleveníteni vagy meg akarnak valakinek mutatkozni.
A fent említett karma rendszer már csak a reinkarnált lelkek viselkedési módjának megértésére szolgál. Itt szeretném megemlíteni azt is, hogy a karmát minden körülmények között meg kell oldani, mert az élet feladata csak ezután válik nyilvánvalóvá a lélek számára. Téves azt hinni, hogy a karma megélése a feladat. Az csak a kiképzés, a lélek és test erősítő a megértéséhez és végrehajtásához. Ez azt is jelenti, hogy a karmától a lehető legrövidebb időn belül meg kell szabadulni. A szabaddá válás nem egy választási lehetőség, hanem kötelesség. Ezért is kaptuk a Teremtőtől a lehetőséget a karma eldobására. Ahelyett, hogy szenvedésben, szenvelgésben vagy küzdelemben töltenénk éveket itt a földön, mentesedhetünk a visszahúzó lassú energiájú terhektől és teljes erővel rávethetjük magunkat az univerzum számára is oly fontos munka elvégzésére.
A karmát 1992 óta lehet eldobni. Ez a csillagkapu újholdkor nyílik meg és öt napig – két nappal előtte, két nappal utána és az új hold napján tart nyitva. Későbbi kötetünkben közzé tesszük az ide vonatkozó meditációt. Addig is mindenkit szeretettel várunk karma eldobó összejöveteleinken.