Mi az a Gnoszticizmus?

A szó gnosis görög eredetű, jelentése tudás vagy tudni. A görög nyelv különbséget tesz akadémiai ismeretekből származó tudás valamint az agy munkájából keletkezett következtetések és a tapasztalatokból merített, a belső szikrát követő, intuiciót figyelő univerzális tudás között. Ez utóbbi a gnosis. Az a tudás, ami a mai szakosított, egy pontra figyelő ismerethalmaz helyett az összefüggéseket figyeli és tapasztalatként használja az élet mindennapjaiban.
A gnostikusok hiszik, hogy ez a tiszta, mindenek felett álló, a létet mélységében ismerő tudás mindenki számára elérhető. Azt is gondolják, hogy az emberi élet ezek felfedezését és hasznosítását kell, hogy elsőrendű céljának tartsa és a lét eredményessége eképpen mérhető.
A gnosis a legmagasabb makrokozmikus tudás, ami mindenkinek megadatik, aki elér egy bizonyos szintű tudatosságot. Íly módon lett az Akia tanításainak része a gnosis, ami egyedülállóan a teljességet tanítja és a földlakókat tudatosságra ösztönzi. Tanításainkkal és beavatásainkkal egy szilárd alapot adunk a nálunk tanulóknak és előkészítjük őket a tudatosság felismerésére és befogadására.
Az Akia tanítása átöleli az összes kort Atlantisztól napjainkig. Végigvezet a Föld akkori energia közponjain, azok hatásán, az összes koron követi a tudást és annak eltorzítását, az emlékezés hatásait a távol-keleten, közép-keleten és Egyiptomban, beszél az Istenek névjegyeiről, a piramisokról, Majákról, Magosokról és pogányokról, A qumrani és a Naj Hammadi tekercekről, vallásokról és hitetlenkedésről, da Vinciről és Jézusról valamint Mária Magdolnáról és a Keresztelő Szent János névvel ellátott úrról. Tanulmányozzuk az Ó és Új Testamentumot, a Koránt, a Tórát, Mozest, Mohammedet, Jézust és a frigyládát. Mindent, ami fontos, hogy emlékezni tudjunk az igaz tudásra, aminek segítségével megtalálhatod helyed az Univerzumban.
A tanfolyam-műhely 12 hónapos, egy egész hétvégi napot igénybe véve minden hónapban.